Menu

Kisshomaru UeshibaAmikor cikkeket, vagy meghatározásokat olvasunk az aikidóról, nyilvánvalóan rengeteg információt találunk az alapítóról, Ueshiba Morihei-ről. Sok tanárunk felnéz erre az emberre, akivel sohasem találkoztak, hogy igazolhatták volna választásukat nem csak technikailag, hanem erkölcsileg is. Amit kevesen tudnak vagy fogadnak el, az az a tény, hogy az aikido, amit gyakorolnak világszerte sokat köszönhet nem csak Moriheinek, hanem a fiának, Kisshomarunak is. Valójában Morihei soha sem tanított senkit rendszeresen (ez a téma megérdemelne egy egész cikket), Kisshomaru feladata volt, hogy biztosítsa az aikido megbecsülését és megértését a nyilvánosság számára. Munkája nélkül valószínű, hogy a többségünk nem ismerné ma az aikidót, és ezt a művészetet, csak egy szűk körben gyakorolnák, vagy eltűnt volna teljesen. Ueshiba Morihei kitelepült Tokióból a második világháború közepén. Kisshomaru egy nagyon kedvezőtlen időszak közepén volt ahhoz, hogy felváltsa zseni apját, akinek a karakterét és választásait távolról sem volt könnyű követni. Szeretnék egy kicsivel többet mesélni az aikido második doshujáról, visszatekinteni a munkára, amit apját követően ellátott. Remélem ezzel megérted, miért tekinthető jogosan ő az aikido igazi apjának Japánban és máshol.

Születés és gyerekkor

Ueshiba Kisshomaru 1921. június 27-én született a Kiotó prefektúrában. Morihei és Hatsu Ueshiba negyedik gyereke, harmadik fiúk (két bátyja meghalt gyerekkorukban.) Abban az időben az Ueshiba család Ayabe városában élt az Omoto-kyo vallású közösségben, ahol Morihei fontos szerepet töltött be. Daito-ryu Aikijujutsu-t is tanított az iskolájában, az "Ueshiba Juku"-ban. 1927-ben az Ueshiba család Tokióba költözött egy bérelt házba, aminek a közepén 18 tatami állt rendelkezésre a reggeli edzésekhez. Kisshomaru nem látogatta rendszeresen az edzéseket, de nem hivatalosan tanított néhány alaptechnikát, úgy mint Ikkyo-t vagy Nikyo-t.

Ueshiba Juku

Ueshiba Kisshomaru apja előtt Ueshiba Juku kertjében 1925-ben.

Fontos megjegyezni, hogy Kisshomaru gyermekkora legnagyobb részét egy olyan országban töltötte, ami háborúban állt (az 1930-as mandzsúriai megszállástól az 1945-ben bekövetkezett kapitulációig.) Tekintve, hogy apja szoros kapcsolatban állt a politikával és a katonai osztállyal, különösen az ultranacionalista körökkel, így Kisshomaru-nak is nagy rálátása volt Japán háborús erőfeszítéseire. Ez a tapasztalat és a háború utáni kíméletlenség felnőttként nagyon fontos hatással volt nézeteire.

Ueshiba sur un navire de guerre

Az alapító tagok a Birodalmi Haditengerészet fedélzetén a csatahajó Mikasa

A kobukani évek

1931 áprilisában befejeződött egy 80 tatamival rendelkező dojo, a Kobukan építése Ushigome-ben, ami Wakamatsu (ma Shinjuku) egy körzete. Ezzel megkezdődött a Budo intenzív működése. Az épület dojóként szolgált, de az Ueshiba család rezidenciáját is jelentette egyben. Később nem kevesebb, mint 20 uchideshi élt az épületben, legtöbbjük magas szintű tudással rendelkezett judóban és kendóban; néhányuk természetes erőkifejtése több mint 80 kg volt. A dojó az őrült aktivitással és intenzitással, néha büntető edzéssel gyorsan elnyerte az "Ushigome pokoli dojója" jelzőt.

Kagamibiraki au Kobukan

A Kobukan megnyitása 1931 áprilisában. Az első sorban ül többek közt Ueshiba Hatsu és Ueshiba Kisshomaru. Középpen Ueshiba Morihei, Asano Seikyo admirális, Takeshita Isamu admirális és Miura Makoto tábornok

1936 körül ebben a dojóban kezdett el Kisshomaru hivatalosan is aikidót gyakorolni. Gyermekkorában kendózott, továbbá a Kashima Shinto-ryu kenjutsu-t is űzte. A kardforgatásban való képessége arra ösztönözte apját, hogy őt használja ukének (uketachi) a gyakori bemutatókon, amiket a hadsereg és az ország politikai elitjei előtt tartott. A kardvívásban való ismereteket legnagyobbrészt apjától szerezte. (Ne feledjük, hogy Kisshomaru Morihei ukéjeként jelent meg a Budo című könyvben 1938-ban.)

Weapons practice between O Sensei and Kisshomaru

O-Sensei és Kisshomaru fegyverrel gyakorol

Annak ellenére, hogy Kisshomaru élvezte a kiváltságos helyet az alapító mellett, nem mondhatjuk, hogy Morihei felkészítette volna Kisshomaru-t utódjának. Tulajdonképpen Morihei lányának a férjét, Nakakura Kiyoshi-t szánta elsősorban erre a szerepre, aki egy híres kendoka volt, de nem volt tapasztalata az aikidóban. Morihei 1932-ben örökbe fogadta Nakakura-t és az Ueshiba Morihiro nevet adta neki. (Aránylag bevett gyakorlat Japánban, hogy a menyasszony családja adoptálja a leendő férjet.) Ez az egyesülés azonban nem maradt fenn, 1937-ben a pár elvált és Nakakura visszatért tevékenységeihez mint kendoka. Ueshiba Morihei-nak ezért találnia kellett egy másik utódot. Kisshomaru csak akkor vált fokozatosan az aikidóvilág jövőbeli vezetőjévé, mikor elkezdett intenzíven edzeni.

Ueshiba Kisshomaru bemutatója a 3. Nemzetközi Kongresszuson Párizsban

Ebben az időszakban 1939 és 1940 között, amikor Tohei Koichi és Osawa Kisaburo belépett a Kobukan-ba; mindegyikük gyorsan elkezdett az adminisztrációval foglalkozni és tanítani.

Osawa Kisaburo, Ueshiba Kisshomaru and O Sensei

O-Sensei a Kobukan-ban Kisshomaru-val és Osawa Kisaburo-val

A Kobukai

Morihei politikai támogatónak hatására 1940. április 30-án a Kobukan dojót átszervezték és így megalakult a Zaidan Hojin Kobukai, non-profit alapítvány. Az első elnöke a befolyásos Takeshita Isamu admirális lett, a közigazgatási tanács pedig az akkori politikai és katonai osztály prominens személyeiből állt össze.

O Sensei and Kisshomaru

O-Sensei és Ueshiba Kisshomaru

Ebben az időben Kisshomaru diák volt a Waseda egyetemen, de ő volt a dojo adminisztratív ügyeinek a felelőse is. Hirai Minoru, a Korindo aikido alapítója segített neki feladatai ellátásában. Hirai fontos szerepet játszott abban, hogy 1942-ben az Ueshiba által kifejlesztett aikidót elismerjék a Dai Nihon Butokukai-ban; a Dai Nihon Butokukai állami hivatal a harcművészetek szabályozására és végül ez a hivatal nevezte el az aikidót aikidónak. Az "aikido" elnevezés valójában nem Ueshiba Morihei kitalációja, hanem egy bürokratikus döntés: a régebbi jujutsu-t, közte a Daito-ryu aikijujutsu-t próbálták egy saját, önálló kategóriába pakolni. Bár a köztudatban ez Morihei Ueshibának az alkotása, így örökre neki fogják tulajdonítani a névadást. Ez az információ azért lényeges, hogy megérthessük, miért szeret annyi Daito-ryu tanár aikidós kifejezéseket használni. Hirai szerint tény, hogy Butokukai akkoriban javaslatot tett az "aikido" kifejezésre, mert úgy gondolták ez az elnevezés jobban kifejezi az "út" eszméjét, mint az addig használt "aiki-budo". Emiatt aztán kijelenthetjük: fenntartással kell fogadnunk minden olyan hosszadalmas etimológiai elemzést, amely az aikido kifejezést az alapítóhoz köti, hiszen ezek a gondolatmenetek eleve rossz feltételezésből indultak ki. Azt kell mondjuk ugyanakkor, hogy Morihei áldását adta a névre és később is igyekezett így nevezni.

Költözés Ibaraki-ra

Amikor a Kobukai megalapult Ueshiba Morihei visszavonult a dojójába Iwamába, az Ibaraki prefektúrába és a tokiói központ vezetését Kisshomaru-ra hagyta, aki 1942-ben a Kobukan igazgatójává vált, tágabb értelemben ő lett a második helyen az iemoto hierarchiájában (iemoto: a hagyományos családi öröklődési rend Japánban).

Aerial photo of the Aiki Jinja (left) and Iwama dojo (right)

Aiki Jinja (balra), és az Iwama dojo (jobbra)

Morihei Iwamába érkezésének számos oka volt, de nem annyira egyértelműek. Az alapító a geopolitikai helyzetet tekintette egyik oknak (ugyanis javában folyt a világháború - a szerk.).Valószínűleg az is oka lehetett Morihei visszavonulásának, hogy a háborús helyzet rosszabbodott; de annak is szerepe lehetett a dologban, hogy az alapító elég sok pénzt fektetett az iwamai földek vásárlásába az Omoto-kyo segítségével. Úgy tűnik O-Sensei terve az volt, hogy két központot alapít művészete technikai és szellemi fejlődésének. Amikor elhagyta Tokiót, Morihei azt mondta fiának:

""Fel kell készülnünk rá, hogy szeretett hazánk egyszer újra felvirágzik, és nem elég csak Tokióban maradnunk. Máshol is meg kell erősítenünk a helyzetünket. Szeretnék építeni egy "Aiki-gazdaságot" Iwamában. Kisshomaru, ki kell tartanod Tokióban a Hombu dojóban és meg kell védened a végsőkig - akár a halálig!"

Kisshomaru 21 éves volt ekkor. Bár 1944-ig az amerikai bombázások nem kezdődtek el, de a háború már rég tartott az Egyesült Államokkal, miután Japán meglepetésszerűen lebombázta Pearl Harbort. Apja rendelkezése, hogy Kisshomaru saját életét is kockáztassa a dojóért, és az a ki nem mondott elvárás, hogy az aikido túlélése előbbre való saját életénél, hatalmas tehet rótt a fiatal Ueshibára, amit csak halálával tehetett le.

A második világháború

Ahogy a háború fokozódott, egyre több deshit ölelt fel és aktivizált, míg a Kobukan működése igencsak lelassult. Kisshomaru, aki ekkor egyetemi hallgató volt, a posztján maradt, ahogy ezt apának megígérte. A háború vége felé számos alkalommal kellett tüzet oltania, az amerikai bombázások miatt. E fiatal férfi áldozatainak köszönhető, hogy a dojo átvészelte a bombázásokat, míg Wakamatsu-cho környező házainak nagy része elpusztult. Kisshomaru erőfeszítései ellenére a dojo teteje jelentősen megsérült, ami miatt az épület benedvesedett minden esőzés alkalmával. A Kobukan nyitva maradt, de lakói nem harcművészek voltak, hanem 30 menekült család, akik elvesztették otthonaikat a bombázás alatt. Kisshomaru hagyta, hogy maradjanak, és türelmesen viselte a veszteségeket és a fosztogatásokat is. Az utolsó menekültek csak 1955-ben hagyták el a dojót.

A második világháború vége

Japán 1945. augusztus 15-i megadása és a pusztulás mélyen hatott Kisshomaru-ra. Nehezen folytatta tanulmányait, de megszerezte diplomáját gazdaság- és politikatudományból a rangos Waseda Egyetemen 1946-ban. Ekkor értette meg igazán saját szerepét és azt, hogy mit adhat az aikido Japánnak és a világnak ezekben a nehéz időkben. Felismerte, hogy a hadseregen és a nacionalizmuson alapuló hatalomgyakorlás tévút, és úgy döntött, hogy az aikido, mind a technikai oldalával, mind a szellemi üzenetével, hidat tud képezni nemzetek között, hogy összehozza őket. Ami a legfontosabb, ez visszahozhatja Japán elvesztett büszkeségét azzal, hogy megmutatja, ez az ország még képes jó dolgokat létrehozni. Elkezdte feléleszteni az aikidót és demokratizálni a gyakorlatát, egy egészen új irányt követett: szakított az elitista és harcias gyökereivel. A feladat adott volt, de nem ment egyik napról a másikra. A kedvezőtlen körülmények miatt Kisshomaru elhagyta Tokiót, hogy Iwamában telepedjen le 3 évre; onnan irányította az aikido adminisztratív ügyeit. Abban az időben a legtöbb szabadidejét apjával való gyakorlással töltötte, és Iwamában is házasodott meg.

A régi Kobukai alapítvány vezetői úgy döntöttek, ideje, hogy jelentőségüket a kormányzat újra felismerje. 1948 február 9-én a Zaidan Hojin Aikikai-t (az Aikikai Alapítványt) az oktatási minisztérium hivatalosan is engedélyezte, ami hivatalosan újra intézményesítette az aikido gyakorlatát a japán szigetvilágban a több évig tartó megszakítás után. A következő évben Kisshomaru úgy döntött, végleg visszatér Tokióba és folytatja tevékenységét a Hombu Dojóban.

A Hombu dojo reneszánsza

1948-tól Kisshomaru végleg Tokióba költözött; hogy támogatni tudja a családját, a dojo működését és az uchideshik életét, írnokként dolgozott az Osaka Shoji társaságnak. A dojo nehezen indult be, kevés tanítványt vonzott. Kezdetben csak három órát tartottak naponta, Kisshomaru vezette az elsőt 6:30-kor és az utolsót 18:30-tól. Szabyálosan úgy kellett kiszöknie a munkahelyéről, hogy megtarthassa a délutáni órát, ha nem volt senki, aki ráért volna abban az időben tanítani.

Ebben az időben a tetőt még mindig nem sikerült helyreállítani, és a gyakorlóteret egy fallal választották el a menekültektől, akiknek a házát lebombázták a háborúban. Kisshomaru rendszeresen visszatért Iwamába, hogy jelentést tegyen a fejlődéséről. Apja nagyon elégedett volt vele, ugyanakkor ezt sosem mondta el a fiának. Morihei mindent ráhagyott a fiára, hogy a klubot menedzselje, csak annyit mondott neki, hogy hallgasson az ösztöneire.

Ueshiba Kisshomaru in front of the Osaka Shoji

Kisshomaru Ueshiba

Kisshomaru úgy gondolta, hogy a tokiói Hombu Dojót az aikido Hondenjévé (a legszentebb épület a Shinto templomokban), az iwamait pedig az Oku-no-in-jévé (a belső szentély a Shinto templomokban). Ez azt jelenthette, hogy a tokiói aikido-gyakorlást nevezte ki nyilvánosnak, ez volt az, amit terjeszteni szeretett volna. Ez volt az az időszak, amikor a nagy, világháború utáni mesterek elkezdtek aikidózni Kisshomarunál és társainál. Arikawa Sadateru 1948-ban, Hiroshi Tada 1950-ben, Seigo Yamaguchi 1951-ben, Shoji Nishio 1952-ben, míg Tamura Nobuyoshi 1953-ban kezdett el aikidózni. Kisshomaru állásának köszönhetően elég pénzt tudott összeszedni, hogy megjavíttassa a Hombu dojo tetejét. 1955-ben pedig teljesen otthagyta a munkahelyét, hogy az életét az dojo vezetésének szentelhesse.

Ueshiba Kisshomaru at the age of 31 years in front of the Kobukan

Kisshomaru 31 évesen, a Hombu dojo bejárata előtt