facebook iconflickr icongoogle+ iconlinkedin iconrss icontwitter iconyoutube icon

Guillaume Erard - 4th Dan Aikikai

Kisshomaru Ueshiba, a második doshu

Kisshomaru UeshibaAmikor cikkeket, vagy meghatározásokat olvasunk az aikidóról, nyilvánvalóan rengeteg információt találunk az alapítóról, Ueshiba Morihei-ről. Sok tanárunk felnéz erre az emberre, akivel sohasem találkoztak, hogy igazolhatták volna választásukat nem csak technikailag, hanem erkölcsileg is. Amit kevesen tudnak vagy fogadnak el, az az a tény, hogy az aikido, amit gyakorolnak világszerte sokat köszönhet nem csak Moriheinek, hanem a fiának, Kisshomarunak is. Valójában Morihei soha sem tanított senkit rendszeresen (ez a téma megérdemelne egy egész cikket), Kisshomaru feladata volt, hogy biztosítsa az aikido megbecsülését és megértését a nyilvánosság számára. Munkája nélkül valószínű, hogy a többségünk nem ismerné ma az aikidót, és ezt a művészetet, csak egy szűk körben gyakorolnák, vagy eltűnt volna teljesen. Ueshiba Morihei kitelepült Tokióból a második világháború közepén. Kisshomaru egy nagyon kedvezőtlen időszak közepén volt ahhoz, hogy felváltsa zseni apját, akinek a karakterét és választásait távolról sem volt könnyű követni. Szeretnék egy kicsivel többet mesélni az aikido második doshujáról, visszatekinteni a munkára, amit apját követően ellátott. Remélem ezzel megérted, miért tekinthető jogosan ő az aikido igazi apjának Japánban és máshol.

Interjú Christian Tissier Shihan-nal, 7. danos mesterrel

Christian Tissier ShihanEgy nagyon dinamikus reggeli óra után elmentünk egy kellemes ebédre Christian Tissier-vel és néhány AFA (Association Francophone d'Aïkido)-taggal egy szép brüsszeli étterembe. Fesztelenül beszélgettünk és a nap két Shihan-ja színes anekdotákat osztott meg a gyakorlással töltött éveiről. (Christian Tissier épp aznap reggel nevezte ki Shihan-ná Dany Leclerre-t Moriteru Ueshiba Doshu nevében.) Aztán visszamentünk a délutáni órára, késődélután Ivan (kollégám az Aikidoka Magazine-nál) és én megint találkoztunk a Sensei-jel az öltözőjében, hogy végül feltehessem az összes kérdésemet, amire már régóta készülök. Kék szeme intenzíven ránk szegeződött és több mint egy óráig teljes figyelmet szentelt nekünk. (Majdnem lekéste a gépét.) Nagy precizitással válaszolt a kérdéseinkre lefegyverző őszinteséggel, ami nagyon érdekessé és élvezetessé tette az interjút. Végigmentünk a tanításai sajátosságain és az aikido általános szervezésén és funkcióin. Köszönetet szeretnék mondani Dany Leclerre Shihan-nak, François Warlet-nek, és Paul Van Lierde-nek az Association Francophone d'Aïkido-tól, segítségükért és a belgiumi meleg fogadtatásért.

Interjú Philippe Gouttard-dal, 6. danos mesterrel

Philippe Gouttard, 6th dan AikikaiPhilippe Gouttard 1970-ben kezdett aikidózni Franciaországban. Japán legnagyobb mestereitől kezdett tanulni (mint Nobuyoshi Tamura, Masamichi Noro és Hirozaku Kobayashi sensei). Találkozott Katsuaki Asai sensei-jel Noro mester egyik szemináriumán. Ez a találkozás meghatározó volt számára, így 7 éven keresztül Németországba utazgatott, hogy tőle tanuljon. 1978-ban találkozott Christian Tissier-vel, ami elvezette ahhoz az aikidóhoz, amit jelenleg is gyakorol. Attól a naptól fogva közvetlenül Tissier-től tanul. Philippe Yamaguchi sensei-jel is találkozott, akivel sokszor edzett, amikor a Hombu Dojo-ban járt Tokióban. Philippe volt a vezetője a Rhône-Alpes régiónak 15 évig, most rendszeresen tart szemináriumokat Franciaországban és Európában. Ebben az interjúban feltárja, mi rejlik az aikidója mögött. Találkozás egy aranyszívű óriással.

Interjú Ellis Amdur-ral - Harcművészeti utazás az aikidótól a koryu-ig

Ellis Amdur egyike a legkiválóbb és legtermékenyebb íróknak a harcművészetek világában. Sok évet élt Japánban és tanult hagyományos japán harcművészetet. Ő az egyike azon kevés nyugati embereknek, akiknek van tanári bizonyítványa két koryu-ban is (hagyományos iskolában): az Araki-ryu-ban és a Toda-ha Buko-ryu-ban. Ellis az elsők között tanult aikidót, Yamada Yoshimitsu-val és Terry Dobson-nal. Ellis Amdur pszichológia BA és MA szakon végzett a Yale és a Seattle Egyetemeken. Ebben az interjúsorozatban megpróbálom bemutatni ezt az összetett karaktert, kezdve ezt a harcművészeti utazással Japánban megragadva a harcművészeti világgal kapcsolatos nézeteit, tevékenységeit.

Miért visel a yudansha hakamát?

A hakama (袴) egy hagyományos japán öltözék. Eredetileg a kimono fölött hordták a társadalom legmagasabb osztályú férfiai. A tudósok vitatkoznak arról, hogy a hakama eredete a korai Heian korszakba (794-1185) megy vissza, amikor a nők a császári udvarban viseltek szoknyanadrágot, ami a kimono alatt volt egy alap réteg: ezt nagyon hasonló módon kötötték meg, mint a mai hakamát. Később ugyanebben a korszakban a férfiak elkezdtek kariginu-t és suikan-t viselni, melyeknek egy szoknyaszerű alsóruha is része. A Kamakura periódus (1185-1332) kezdetétől a lovagló harcos férfiak általában hakamát viseltek. Attól kezdve a hakama elterjedt a társadalom magasabb osztályaiban is: változó volt az alakja, stílusa, színe és anyaga. A különböző típusú hakamákon lévő redők aktuális száma egészen eltérő volt. Később bármely osztályú emberek viseltek hakamát: az alacsonyabb rangú katonák: a gyalogosok, - akik momohiki-t viseltek (股引, hosszú gatya), - az átlagemberek, a tudósok, még a kereskedők is. A földeken dolgozó emberek egy szűkebb formáját viselték a hakmának, az un. nobakama-t (襠有袴, mező/föld/terep hakama).
Ahogy Japánt egyre jobban áthatotta a nyugati kultúra a hakama viselése a formális alkalmakra szorult vissza, (mint például az esküvők), csak a sinto papok és a harcművészetet gyakorlók számára maradt a mindennapi viselet része.